Mától másképp ragyognak a csillagok,
az egybe kelt szívek, nagyon boldogok,
a fekete kárpit fénycsodákkal hímezve,
látni Fiastyúkot, hol bujkál Nagymedve.

Göncölszekerét majd hintóra cserélem,
földi útját végig, rózsaszirommal hintem,
megkérem tavi nádnak, nádi hegedűjét,
játssza majd szerelemnek, egyik keringőjét.

Ha majd a zenekar, lassú tangót játszik,
emlékkönyvem lapjaiból, egy fotó látszik,
rajta a te képed, ahol huncut a mosolyod,
hol van a tegnap, hisz nincs már holnapod.

Mától azért másképp ragyognak a csillagok,
még akkor is, hogy múlt kövébe néha botlok,
miért citálom most ide, múltamnak emlékeit,
mert öröm felidézni, életem volt szépségeit.

Csillaghulló éjjelen, fénybarázdákat karcolnak,
ilyenkor helyet kell engedni, a feltörő vágyaknak,
sötét kárpiton ahogy hullanak, aprónak tűnő csillagok,
ketten nézzük a parki padon, hol veled együtt vagyok.

De csak a gondolat, képzeli mellém tenmagadat,
múzsám lettél írásaimban, tollam így rímeket foghat,
így mikor a vágyak szárnyán, magam mellett látlak,keresem képzelt kacsódat, rá egy forró csókot lopjak.

Augusztusi nyári éjjelen, szemeid a csodás csillagok,
kedves megbabonáztál, hisz álmaimban veled vagyok,
sétálunk a fák között, karcsú derekadat öleli a karom,
lépteink halkan surrog, a tavaly már lehullt avaron.

Írta-Varga István-Barcs-2018. 08. 14.