Jancsi már nagyon unta a kaszárnya taposómalmát. Kilencedik hónapja katona. Egyszer ugyan volt otthon, de az egy nagyon szomorú alkalomra történt. Nem is szívesen gondol rá. A nagyapó temetésére kapott eltávozást. Annak a nagyapónak a temetésére, aki még "legényesen" kisérte ki az állomásra, hogy elbúcsúzzon tőle, mikor bevonult. Mennyi emlék, mennyi mese, dal viccelődés halt meg a nagyapóval. Jancsi nagyon szerette ezt az öreg, nagy pödört bajszú, vicces de mégis karakán embert. Érezte, hogy vele temették a gyermekkorát is.

El sem tudta képzelni, hogy a karácsonyt a kaszárnya falai között töltse. Mindég a tavalyi és a többi karácsony meghitt, ünnepélyes, de mégis bensőséges hangulata borította emlékezetét

. A tavalyi karácsony... A falu fiatalsága együtt ment kántálni. Mindég Jancsiéknál kezdték, mert ő lakott a felső falu végén, és Mártiéknál végezték, mert Márti lakott az alsón. 

    Jancsi nagy vidáman, viccelődve minden lánynak "tette a szépet", hiszen tudta, áprilisban bevonul katonának, és egy regruta "udvaroljon a lányoknak", ahogy a nagyapó is mondotta.

   Ő udvarolt is, egészen addig még a következő házhoz menet a Laci barátja félrehívta:  "Mit hülyéskedel? Nem látod, hogy Márti majdnem sírva fakad, mikor más csajt ölelgetel?! "

Jancsi Mártira gondolni sem mert, hiszen a falu legszebb lánya volt, meg református, meg a családja régi gazda család, még a János ősei csak egyszerü zsellérek voltak...

Ezért nem is akart Laci barátjának hinni, de azért belekarolt Mártiba. Amilyen melegen őszintén simult hozzá a lány, azt nem lehetet félreérteni.  Ez a karácsonyéj csak róluk szólt. Mentek ők is a társasággal tovább, kántáltak, szórakoztak, de ezt úgy tették, mintha egy láthatatlan buborékban lennének. A Mennyország buborékában. Csak ők voltak egymásnak, körülöttük akár a világ is összedőlhetett.

   Zimankós hófedte karácsony volt, de az ő szívükben a tavasz virágai nyílottak, egészen a szilveszteribál-ig. 

   Sajnos, az új év elhozta a kijózanodást. Jancsit reggel édesanyja fogadta azzal, hogy az este volt náluk a Bori néne az alsó végről, és mondta, hogy Jancsi  karácsnykor csak  Mártival szórakozott... "Mi rossz van ebben édesanyám?" kérdezte Jancsi.

       "Semmi, fiam, nekünk nincs semmi kifogásunk, csak nem hiszem, hogy az ő családja ezt helyeselni fogja..."

   Beigazolódott Jancsi édesanyja jóslata. Márti a megbeszélt randira nem jött el, és a barátnőjével megüzente, hogy Jancsi többet ne keresse.

Egy világ omlott össze a fiúban, de nem volt ideje a szomorkodásra. Jöttek a regruta bálak, és egy kettőre eljött április , mikor be kellett vonulni. Mikor a legényekkel, meg persze, nagyapóval , felpántlikázva, nótázva vonultak az állomásra, kicsit reménykedett, hogy legalább távolból int neki az a lány, aki ilyen nyomot hagyott a lelkében... De sajnos, hiába furdult minduntalan hátra, a falu felé. Bizony az a lány nem jött elbúcsúzni. 

    Lassan fakul az elmúlt karácsony emléke, szépsége és szomorúsága, hiszen egy kiskatonának bizony még gondolkodni sem volt ideje. Kapott levelet a szüleitől, a barátoktól, még lányok is írtak neki, de attól a lánytól, akitől lagalább egy szót várt, soha semmi nem érkezett.

Mikor azonban karácsony előtt egy héttel nagy gyakorlatra vonultak ki, és a parancsnok napiparancsba adta, hogy amelyik katona legjobban teljesít, hazamehet az ünnepekre szabadságra, bizony Jancsinak szárnyai nőttek. Ő lett a hadgyakorlat legjobban teljesítő kiskatonája, így haza jöhetett az ünnepekre. 

     Most itt a karácsonyeste, a Villia. Jancsi egymagában bolyong a kis falucska  görbe utcáján, és könnyes szemmel arra gondol, hogy inkább a kaszárnyában maradt volna.

    Csak az ünnepi vacsara után mondta meg neki az édesanyja, hogy Márti tolókocsiban fogja leélni az életét.Még a nyár elején súllyos autóbalesetet szenvedett, és a gerincét törte. 

folyt. köv.