Már megint... és már megint csörög
Hívatlanul a telefonom.
Már megint... az asztalon zörög.
Felvenni? Nem! Azt nem akarom.

Rápillantok mérgesen, s látom,
Már megint egy ismeretlen szám.
Még jó, hogy kiírja, s nem bánom,
Hogy nem nyílik így szóra a szám.

S aztán megint megcsörren, nézem,
És közben mérgesen dohogok,
De ekkor nagyot dobban szívem,
Félve, izgatottan topogok.

Remélem, hogy minden rendben van,
S csak beszélgetni akar velem,
Hisz fél órája, hogy hallottam,
S kérdezte, nos, jól vagy, gyermekem?

Naponta többször beszélünk,
Olyan jó hallani a hangját,
Hiszen addig boldog a gyermek,
Míg hallhatja édesanyját.

2015. április 15.