Ősz fejem langy teleket havaz Neked,
szilánk, ököl arcomat nem roncsolta,
de ráncos szándék szólt bele sorsomba,
az öröklét éhe megöregített.
A szökevény, szemfüles élet helyett
vigasztal, ha kezed lágyan ölel ma,
meleged ontod kopottas szobromra,
és gyújtok magamban hálamécseket.
Még jönnek az évek, páran még jönnek,
ne adjuk magunk a közös közönynek,
könny csak hadd csorogjon az én arcomon.
Láss most erősnek még e gyengeségben
is, olvasd versem magányos estéken,
melyben szépséged híven magasztalom.
2014. január 15.