Lillácska egy aranyos, de nagyon kíváncsi kislány volt. Minden nagyon érdekelte. Egész nap szüleit, sőt még a nagymamáját és nagypapáját is nyaggatta, hogy, mi ez, hogy mi az?

Ember legyen a talpán, hogy minden kérdésre felelni tudjon.

─ Nagymama, az angyalka, hogyan tudja behozni a karácsonyfát a kulcslyukon? – kérdezte egyik nap nagyijától, aki éppen a mosásnak akart nekiállni. Hegyként állt előtte a sok szennyes.

Az öregasszonyt meglepte a kérdés. Hirtelen nem tudott, mit felelni unokájának. Máskor azért mindig mondott valamit, de most tanácstalan volt. Mit is lehet ilyen kérdésre felelni?

─ Nem tudom, kislányom – válaszolta. – Meg kellene lesni.

─ Ez jó ötlet – csillantak fel a kislány szemei. – Meg fogom lesni. Elbújok a sötét szobában és kifigyelem, hogyan jön be az angyalka a kulcslyukon.

A nagymama ezzel letudta az unokája kíváncsiságát. Úgy gondolta, holnapra el is felejti, mit kérdett. Máskor is már történt ilyen. Valami érdekes dolgot látott Lillácska, és már az érdekelte, arról nyaggatta a házban lévőket. De most a kislány nem felejtette el. Nagyon foglalkoztatta a dolog.  Már csak azért se, mert néhány nap múlva karácsony lesz.

Karácsony szent estéjének reggelén hatalmas hó esett. Egész nap megállás nélkül nagy pelyhekben hullt az égből, mintha Szent Péternek kihasadt volna a dunyhája. Ilyen nagy havat Lillácska még sohasem látott. Az előző telek szinte mindig hó nélkül múltak el.

Örült is a kislány a nagy hónak. Édesapja megígérte neki, hogy estefelé elmennek szánkózni, és amire hazaérnek megérkezik majd az angyalka a karácsonyfával és az ajándékokkal.

─ Az nem jó, édesapám – kapta fel a fejét Lillácska.

─ Ugyan, miért? – csodálkozott el az apja.

─ Meg akarom lesni az angyalkát, hogyan hozza be a karácsonyfát a kulcslyukon.

─ Ezért aztán, inkább nem is jössz el velem szánkózni? – kérdezte komolyan a férfi, és megvakarta a fejét, majd mondta megpróbálva lebeszélni lányát a tervéről. – Azt tudod-e, ha az angyalka észreveszi, hogy leskelődnek utána, akkor visszaviszi a karácsonyfát és az ajándékokat? Szerintem jobban tennéd, ha eljönnél velem szánkózni.

Lillácskát nem lehetett meggyőzni. Mindenáron meg akarta lesni az angyalkát. Apja tehetetlen volt. Végül belement a játékba.

─ Tudod, mit? Együtt lessük meg az angyalkát - javasolta ravaszkásan.

─ Nagyon jó. Nagyon jó – ugrándozott örömében a kislány. – Elbújunk a szobában a fotel mögé, onnan jól lehet látni mindent.

─ Az nem jó – mondta apja. – Ott az angyalka biztos, hogy észrevesz minket. Tudok egy jobb helyet. Elbújunk a másik szobában, kicsit kinyitjuk az ajtót és azon át megleshetjük. Na, mit szólsz az ötletemhez?

A kislánynak nagyon tetszett édesapja javaslata. Délután már jó korán befészkelték magukat a szomszédos szobába, leheveredtek az ottani kanapéra, és vártak.

Hogy a várakozás gyorsabban teljen, édesapja gyönyörű mesékkel tette kellemesé a várakozást.

Lillácska eleinte érdeklődve hallgatta. De, ahogy az idő múlott a kislány szemei úgy lettek egyre kisebbek. Végül elszenderült.

Amikor felébredt ott állt feldíszítve a karácsonyfa, és halk csengettyűcsilingelés hallatszott a szomszédos szobában. Kellemes, lány szellő simította meg az arcát. Olyan volt, mintha egy angyal repült volna ki a kulcslyukon.

A kislány felugrott, de már későn. Nem sikerült megpillantani az angyalkát. Szomorúan huppant vissza édesapja ölébe, és kérdőre vonta:

─ Miért nem szóltál, hogy meglássam az angyalkát?

─ Akartam, de nem mertem, mert ha az angyalka észreveszi, hogy meglesik, akkor volt karácsony, nincs karácsony. Ilyenkor jobb csöndbe maradni. Gyere, inkább nézzük meg, mi van a karácsonyfa alatt! Ne búslakodj, majd jövőre ügyesebbek leszünk és meglessük!

Lillácska igazat adott édesapjának. Boldogan leugrott a férfi öléből és a karácsonyfához rohant, hogy megtekintse, mi van a dobozokban.

A rengeteg játék, édesség egy – kettőre feledtette vele a kudarcot, hogy nem sikerült meglesni, hogyan repül át a karácsonyfával az angyalka a kulcslyukon.