Szólj hozzám, ne késlekedj!
Hangod hallani vágyom én.
Hiányodat most is érzem,
Pedig megpihentél  
tört lelkem  üregében, rég.
Szólj egy szót, csak egyet,
mi feledteti a megkopott, 
fájdalmas emlékedet.
Közeledve ahhoz a  korhoz,
amiben te voltál egykor, 
kezdem érteni, mit éltél át akkor. 
Egyedül maradtál a kínnal,
édesapám hiányával.
El kellett mennie a hosszú útra,
ahonnan nincs visszatérés többé, 
s ott maradtál kétségek között, 
méhedben az örökséggel, 
melyről nem tudott más, csak Isten.
Egy csavar nehéz életeden,
egy döntés, és itt maradtam én is
egyedül, árván, gyerekként.
Nem így tervezted, de így lett.
Most, hogy már idősödő fejjel 
szemlélem a múltat, hősként vagy
előttem.
Egy hős anya, tíz gyermek bölcsője, édesanyja voltál.
Emléked, áldozatod szívünkben ott maradt, kitörölhetetlenül.

Ennyi sok év után is sóvárog utánad a lelkem, mert még mindig szeretlek.
A szívem megértésre vágyott, 
amit akkor csak nálad találtam.
A gyermekem, kit nem láthattál, 
az emlék meséiből ismer téged.
Most az unokámban gyönyörködöm,
ahogy te is tetted a múltban.
Még egy kis idő és találkozunk ott, 
ahová  vágyott a szíved, és az én szívem is remél.
A szálak, amik összekötöttek minket
nem szakadtak el, inkább megerősödtek.
Elváltunk, de nem örökre.
Ezért felemelem tekintetem, s az égre nézek,
mert tudom, ott látlak meg téged.
Megértésre, szeretetre vágyom, 
hiszem, hogy ott megtalálom.

Maradtam, Szerető lányod, örökké…

Debrecen, 2022. március