Letérdeltek körénk a bokrok,
zöld palástjuk az őszben lefoszlott,
köd párállott fel hideg vizű tóra,
bánat kúszik rajta, ütött már az óra.

Elmereng ő is a télről, halálról,
hajókürt búcsúzik a mától, a nyártól.
Még az élet nedve zsibog a fákban,
napjaim fűti megfáradt vágyam,
de hideget lehel már rám az éjszaka,
fekete hajában a csillagok raja..

A világ vajúdik fenn is és idelenn,
az életünk mégsem reménytelen,
ősz fejemet a válladra hajtom,
takarja bánatunk a barna alkony.

A felhők mögött alszik a lusta jövő,
de Te erőt adsz, a gyenge nő,
a sötétbe is bizalommal nézek,
velünk a szeretet, és a természet.

2013. 1o 11.