2014 első verse

Könyv-bélelt szobám, mint egy meleg burok,
a középszertől óvó, megvédő zárvány,
de kivetve rám már az idő-hurok,
az elmúlás gyógyíthatatlan járvány.
Rezegnek lantomon, pengnek a húrok,
ha kell könny nélkül, kacagva sírok,
de végről sziszegnek gyűrött papírok.
Már ropognak sajgó ujjperceim,
a sors cincog napjaim percein. 

Gondolni, szólni és gyorsan írni kell,
addig, még van kinek és van még mivel,
mert lejár Istennél az időhitel.
Hiába óvott, intett és szerettem,
még egy életre nincs nála keretem.
Szétszórtam mind a kapott aranyamat,
gyenge bennem a megtartó akarat.
Vérző sebeim veríték mosdatta,
lelkemen a végtelen hatalma.
De addig élni, írni kell sietve,
míg szalad a toll, ép az ember teste,
mielőtt rám dől az utolsó este.
Sok mindent el kell mondanom, míg élek,
szaladni, rohanni, futni felétek.

2014. január 1. 01