Lassan fehér lován megérkezik a tél,
sörényét borzolja hideg, havas északi szél.
A ló két lábra ágaskodik, nagyot fújtat,
jeges fuvallata eltakarja a holdat.
Nyergében jégpallosával földre koppint a tél,
megfagy minden, beleremeg az éj,
s belep mindent a dér.
Most a pallost az ég felé nyújtja,
s esőcseppek hópelyhekké változnak a földre lehullva.
A ló patája alatt jég csikordul,
bokája majdhogy kifordul,
de elrugaszkodik,
s a szél hátán továbbvágtat a tél.
Mindent betakar, mi útjába tér,
olyan messze vágtat,
hogy szép lassan, ahogy jött,
eltűnik, majd lova kifárad, s egyszer a tavaszba ér.
TM