Laci bácsi nagyot gondolt.
Születése napja van.
Önmagára nem is orrolt.
Mért töltené hasztalan?

Nyolcvan tele, nyolcvan nyara;
Nyolcvan nehéz esztendő
Van mögötte. És előtte,
Tudja azt a teremtő?

Ahogy mondtam nagyot gondolt,
És azonmód piszkosan,
A csárdába betántorgott,
Úri-gonddal, biztosan:

„Bort elibém csárdás, hallja,
Nem is egy, de két kupát!”
Laci bácsi csak úgy vallja,
Egytől azért több dukált.

Ám a csárdás hint a jogból:
„Nem illő íly’ piszkosan.
Laci bácsi hova gondol?
Ejnye-ejnye, jó uram!”

Laci bácsi nem oly’ fajta,
Bármit is hogy tétováz.
Igaz szíve haza hajtja,
Átöltözést nem odáz.

Aztán vissza a csárdába.
Most is úgy szól: „két kupát!
De mielőtt még rászánja,
– Na, most szólott csak furát –

Ne kupába, de vödörbe
Tegye azt le én elém.
Ne is kérdjen könyörögve,
Én dolgom, hogy mért tevém.”

A csárdás így, nem is kérdve,
Kihozta azt szótalan.
Téve asztal tetejére,
Nem gondolva hasztalan.

Laci bácsi nem törődve,
Levetkezett, mit se szólt.
Majd bele a nagy vödörbe:
Hát ez épp az inge volt.

Fehér ingét így biztatja:
„Igyál bátran, teheted.
Úgy is téged néz a gazda,
Nem engem, vagy egyebet.”

Hát a csárdás nem bírt látni
Nevetéstől, könnyiben.
Nem kívánta megdorgálni:
Laci bácsi már ilyen.

Rácz Endre ©
2013 11. 06.  Szerep - Nagyrábé