Sok száz éves régi lépcső,
kőből rakott, moha lepte,
ha az erdő be nem növi,
ott is marad mindörökre.
Koptatták saruk, bakancsok,
mosolyogva és örömmel,
vagy éppen a fájdalomtól,
kapaszkodva tíz körömmel.
Lógó orral búslakodva,
tiszta szívvel, nagy boldogan,
megszámlálni már nem lehet,
de benne van a nyomokban.
Betaposták kemény kőbe,
szaladgálva és sétálva,
mikor a hó fagyasztotta,
vagy nap sütötte hétágra.
Most még őrzi a természet
öreg lépcsőt és világot,
de egyszer majd eltakarják
színes lombok és virágok.