Amida G. festőművész kiállítására

Ott pirosult a házak mögött, a
dombokon át a messzit ölelte.
Minden övé lett. A sok ág közt törött
a fény árnyéka, a nyár melege.

Az ősz. Vele zenél, a szél hegedűje
sokszor halkul, de bömbölve tör, zúz
majd lágyan újra csendesülne,
a nem várt hideg vele jött, nagy úr.

A festő sokszor többet lát még  
a képein, észreveheted, lefestette.
Onnantól, a sok szín festékéből át, ég
az ecset mozdulatával a szemedbe.

Legyen bármi, amit festenének,
mind, mind olyan szivárvány híd.
Ha szép, nekem dal, madárének.
A néző lelkéig, látni áhít.