Morzsolom a múló perceket,
mint gazda a kukoricaszemeket,
dobálom az idő szirmait,
szeret, nem szeret pillanatait.
Sürgőssé semmit nem tesz,
engem már csak emlékeztet,
elvégzendő, vagy nem fontos,
holnapra tesszük a pontot.
Bensőmben keresem a helyet,
nyugalmat, és teli zsebet,
mely meg van rakva békével,
és sok ezernyi kérdéssel.
Keresem a válaszokat,
bejárva a tegnapokat,
ledobva a régi, rosszul gyártott gúnyám,
hagyom álmodni lelkem vágyott útján.
Meghagyom a szabadulását,
ragyogását, mindentudását,
tán egyszer megérti a lázadó,
mi az igazi tennivaló.