Nem zilált kép és nem tudathasadás,
de megfejthetetlen rejtély a lélek,
egymásra hányt, színes folthalom-montázs,
szaggatott rongydarab, cafatos szélek.

A vágy még gyermeki, a test roskatag,
ragaszkodás, és a meleg szeretet,
vijjognak,szállnak a harag madarak,
amorffá omlik, szétesik a lélek.

Testtelen grimaszt vajúdnak az arcok,
felfeszülnek a végtelen lapjára,
ők már csak magukkal vívják meg harcot,
ki diadalmaskodik majd utoljára.

Egyszerre torz és mégis harmonikus,
tanácstalan pszichoanalitikus,
a testünk csak szolga, szerény vazallus,
zavaros grafikont rajzol fel a tus.

Mint kiolvashatatlan családregény,
ki voltam, vagyok és mivé válok én,
egymásnak feszül  a sok idegen én,
milyen lesz a montázs az élet végén.

2014. febr. 22.