Lelkem lelkedet immáron ölelni vágyik,
míg nézem csendben a lenyugvó napot.
A parti fák ölén csak az esti szél hárfázik,
forróság van, de én majdnem megfagyok.

Meleg ölelésed a rideg folyó nyelte el,
mikor elmerültél annak sötétség ölében.
Egy égi angyal most csak neked énekel,
valahol ott kint a távoli sötét temetőben.

Nekem mindig fényt fontál őszülő fejemre,
mert csillagomként csak nekem ragyogtál.
Lelkem majd megkeres most már örökre,
nem állhat utunkba se elmúlás, se rút halál.