Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Lábnélküli gyötrelem.

Dáma Lovag Erdő...
Dáma Lovag Erdős Anna képe

/elbeszélő költemény/

Tavasz volt, faültető tavasz
Fáradoztam kiirtsam a gazt
Csemetefát ültessek helyette szépet
Ha Isten is akarja megéled

Mélyebbre kell a gyökeret ásni!
Szólított meg egy ember,
Kész volt segíteni
S ültettük a csemetét,
Szép termés lesz rajta
Ő fejből tudta, milyen gyümölcs fajta
Ruhája kopott volt, mondta ő rá ér
Ez a nap neki nem sok jót ígér
Nincs neki, se otthona, se hajlék,
Hova betérjen
Ne én küzdjek az ültetéssel,
Megegyeztünk szépen
Örültem neki, fájt a lábam
Tavasz volt, kertet is sajnáltam
Mert dandárja volt a munkának
S ő segített, örült a szép fáknak

Mivel munka közben a szó is eleredt
Munka és hajlék nélküli
Embert ismertem meg
Szép időket megélt, látszott tartása
Magas homloka, beszéd témája
Kertészmérnökként dolgozott, míg lehetett
Pár éve élte hajléktalan életet
Családját elhagyta, mint a munkáját
Hajléktalan szállóban húzta meg magát
Onnan is menekült, ott sem lelte helyét
Szegény hajléktalan lopta meg a szegényt !
Sajnáltam őt, láttam nagyon bántja
Lecsúszott élete, se családja, se munkája

Kis házikó a kertünk szélén
Ajánlottuk, lakjon benne, ott megél
Egy kis szobácska, de mégis jó egyedül
Jön a tél, akkor hova menekül?
Jó szavainkat köszönte, de el nem fogadta
Van neki másutt jó meleg szobája
Ágya is, párna is, hófehér dunnája
Lesz neki olyan hely, ahol magát meghúzza
Hátizsák a hátán ez volt mindene
Hol volt kertekbe munka, azt végezte
Tovább ment, sorsát lába vitte
Nem láttam sokáig, csak jövő tavaszában
Egy fiatal tolta tolókocsijában
Két lába hiányzott térden aluliban
Fehér szakálla, s megroggyanva maga
Álltam ott előtte, nem akartam hinni
Lefagyott lábakkal talált rá a kín
Eldöntötte ő már, sorsát feladja
Vesszen az élete, mint alamizsnát fogadna

Így lett áldozata e zilált világnak
Hol az emberi értékek nem számítanak
Kinek menni kell, annak felmondanak
Kinek családja, háza oda van
Nem süt rá még a nap sem, boldogtalan
Azóta a fáink bő termésük ontják
Szomorúan gondolok arra, ki ültette a fát.

2O14.O1.27.Mosonmagyaróvár.

Rovatok: 
Vers