Elgörbítem a felkiáltó jelet,
vések a lapra másik írásjelet,
megfordítom az északi szelet,
jut még nekem torta szelet?.
Miért kérdezik minden szavamat?
hamis az mi tán még megmarad,
naponta lenyelem hideg szavaikat,
józanság egy-két fejben talán akad.
Az álmok egyre csak sűrűsödnek
a szerelem pelyva közé keveredik,
majd alákap a feltámadt szél
oda kinn a semmiben elveszik.
Minden második szó hamis - nahát
nem hittem, hogy egyszer rájövök
sok éven át sulykolták azt fejembe
de a sulykolóknak már nem köszönök.
Elárulta így magát az élet
kiaggatta ruháit a szennyest,
lábaim támasztják az utat - keresem
de hiába - nem találom a tetvest.
Varga István Barcs
