Libbenve sétált be kietlen utcámba,
A levegő megállt, aludt a Szélkirály,
Felém vezette Istene akarata,
Vagy a véletlenek egy vak Véda nyomán, 
A lelke virággal teli kristályváza,
Istenek pöttycsókja ragyogó homlokán,
Hozzám szól Krisna narancsruhás leánya,
Felhők árnyékában a fény épp halovány,
Ő gyümölcsöt hint, mint érett eper ága,
Minden szó misztikum, mese és mély talány,
Aranyport szór szét a hamura és porra,
Túltéve magát a sorsán és nyomorán
Mondja, én boldog vagyok, és vajon maga,
Kis teste törékeny, nyaka kecses, sovány,
A batyuban kövér Brahma,céda  Siva
Buja táncuk járják lelkében és hátán
Isten játszókertje nekem ma még zárva,
Csalogat, hogy járjak harmat lépte nyomán,  
Csilingelve nevet, bár lehet, hogy sírna,
Páraként mozdul, mint égen a szivárvány,
Áruját leteszi kopott asztalomra,
Öt évezred igazság, titok és talány,
Kezében az ős, öreg Mahábhárata,
Szirmai közt lapoz a lótuszvirág lány,
Siet, mert már várja saját Nirvánája.

2017. 06. 18.