Mióta az eszemet tudom repülni szerettem volna, s ez a kívánságom 1995 októberében teljesült. Férjem krétai úttal lepett meg, az utazási iroda abban az időben szinte a legjobbnak számított, azóta jó pár éve csődöt jelentettek. Ők voltak azok, akik az utasokat kinn felejtették./

A repülőút már maga is felejthetetlen volt, gyönyörűen sütött a nap, ilyen kéknek még sosem láttam az eget, úgy érzem akkor voltam a legközelebb a jó Istenhez. Egy repülőmérnök ismerősünk elintézte, hogy a pilótafülkébe bemehessünk, én pedig beültem a két jóvágású pilóta közé egy zsámolyra, miközben elmondták mi hogyan működik a repülő műszerfalán. 
A terrorizmus miatt ez ma már lehetetlen lenne.

Kb. 2 óra repülés után a kerek repülőablak látószögébe feltűnt Kréta szigete. Első látásra beleszerettem, kimondhatatlan érzések vertek fészket a lelkemben, először kissé megijedtem, ugyanis Heraklion repülőterét közvetlenül a tengerpartra építették és olyan érzésem volt, mintha a repülő a tengerbe akarna landolni. Másodszor a káprázatos látvány szinte megbabonázott. A tenger csillogva fodrozódott a napfényben, s hullámai szelíden simogatták a homokos partot. Ha erre a látványra gondolok még most is beleborzongok. Háromszor nyaraltunk a szigeten, mindig kocsit béreltünk és keresztül kasul autóztuk Krétát. Eljutottunk a csodálatos Aigos Nikolaosba, ahol egymást érik a tavernák a datolyapálmák árnyékában a kikötő parti sétányán. Megcsodáltuk a Lassiti fennsík számtalan szélmalmát.

Elafonisit minden alkalommal meglátogattuk, mert fantasztikusan rózsaszínű a homok, a nagyobbacska szigetre az emberek kényelmesen átgázolhatnak, hónuk alatt a gyékény, a napernyő, az elemózsia. A kisebb szigeteken sirályok költenek, az óvatlan kíváncsiskodó ember könnyen megjárhatja, mert zuhanórepülésben támadnak rá a fészküket óvó madarak. A fősziget déli fele homokos, sekély, az északi kavicsos és gyorsan mélyülő, a keleti pedig éles tufaszerű kőcsoportokkal tarkított. Ezerszínű, ezer formájú, csodálatos világ, bár sokan zarándokolnak ide, mégis érintetlennek látszik. Remélem ilyen is marad. A közeli kolostor is gyönyörű, az öreg pópa és az apáca kedves, egyszerű, a templom annál díszesebb, sok lépcsőt kell megmászni, hogy láthassa az ember. Érdekes a kanyargós felső folyosó végén található árnyékszék, ami miatt a Zöldek erősen tiltakoznának, mert a tartalma egyenesen a sziklás tengerbe érkezik.

Órákig tudnék mesélni Krétáról, de már csak a Szamaria szurdokról ejtenék pár szót. A harmadik útra férjemnek könnyelmű ígéretet tettem, ha elvisz újra Krétára, végig megyek vele a szurdokon, amely 16 km-es gyalog túra gördülő köveken, patakokon átugrálva, miközben a fejedre tűz a nap és a katlanban megszorul a meleg. Én egy középkorú, mélynövésű, enyhén túlsúlyos nő vagyok. Eleinte még csak bírtam magam, de az út közepe táján már majdnem elájultam a fáradságtól és a melegtől. A férjem szólni akart a túravezetőnek, hogy jöhet a szamár, aki ha meglátott volna, bizonyára beadja a felmondását. Na ettől való félelmemben végig vonszoltam magam a hátralévő kilométereken.

Amikor a szurdokból kiértünk az aszfaltozott útra, mely a kikötőbe vezetett, csak körbe kellett nézni, az emberek mint a vert sereg, úgy vonultak. A hajó indulását egy tavernában vártuk meg. A férjem a térdig koszos lábamat látva odasúgta, hogy menjek ki a mosdóba, és mossam meg. Engem per pillanat akkor nem érdekelt a higiénia. Azt mondtam maximum a hajóig leszek képes elvánszorogni. Másnap a szállodában két csoportra oszlottak a vendégek. Akik nem voltak a szurdokban, élénken és ruganyosan mozogtak, akik ott voltak, inkább mozgássérülteknek néztek ki. Mi az első emeleten laktunk, de amikor felmentünk a szobába körbenéztem, hogy jön e valaki, mert esküszöm csak négykézláb tudtam felmászni a lépcsőn.
Imádom Krétát és a krétai embereket. Kréta a harmónia és a béke szigete, a zord, köves, sziklás hegyek között, az emberek melegszívűek. Ma sem felejtem el azt a talpig feketébe öltözött idős nénit, aki fél oldalt ülve a szamáron, felfelé kaptatott a negyvenfokos melegben a hegyre. Napszítta, ráncos arcán végtelen nyugalom ült. Ránk nézett és elmosolyodott. Ez a mosoly előcsalta ifjúkori szép vonásait. Biztosan meglátta bennünk a messziről jött idegent. Sokáig néztünk utána, szinte megbabonázott bennünket a látvány, ő pedig hetykén, egyenes derékkal elporoszkált. Ki tudja él-e még, de ha Krétára gondolok, a mosolya mindig eszembe jut.

Az idén is szeretnék elmenni és ha sikerül, ismét megírom élményeimet. Kréta iránti rajongásom életem végéig elkísér.

Viszontlátásra Kréta