Megdermed a lélek, kőkemény a hant,
Az égbolt mégis ünnepektől csillog,
Suhanó angyalok suttognak titkot,
Bennem is felpendül egy lehangolt lant.
Ott, fenn pompa, fény, de sötétség alant,
Kifakult erdők, ligetek nádasok,
Magam mögött, mint egy árnyék ballagok,
Csak Teremtő talán, ki reám pillant.
A fagyban megroppan öreg diófám,
Hóvihar fészket rak odvas, tar ágán,
Hosszú telünk vége oly messze, távol.
Tépett bokrokon kis bogyók zörögnek,
Vigasz gyümölcsei a kora télnek,
Elmerengünk a didergő világról.
2017. 12. 01.