Halkan csobban a víz, egy balin
ugrott csipetnyi levegőt hörpintve
az amúgy most csendes, esti tavon,
ahol a nyári holdfény orcáját nézte.

Ó - ez a sokszor megfestett Kis-bók
oly csendes, dallamos estét ígérhet,
meredek partja alatt stégek tespednek,
horgászokat vizet kóstoló füzek rejtenek.

Türelmesen várnak, remélve az óriást,
a legendában sokszor festett harcsát,
ám a sok bosszantó kis szúnyog semmi,
a feszült várakozás ezen túl tud menni.

Ám a part sötétjéből kivál` egy uszadék,
a csendben sikló, evezős horgászladik,
kíváncsi szemek kísérik az éji csónakot,
melyet holdnak fényei titkát így felfedik.

Egész éjjel siklott a ladik, míg körbejárta
a kifli alakú tavat, egy üres stéget közelített,
közelben a horgász így írta le a történetet,
evezőnek halk csobbanása elcsendesedett.

Ekkor gyenge pír sávozta a hajnali keletet,
a csendes tó felszíne vízpárától remegett,
ladik utasait, mint tülltakaró, óvatosan fedte,
a szőke nő kék meténgkoszorút viselhetett.

Ügyesen ugrott ki a fából ácsolt stégre a férfi,
nyújtotta kezét a lánynak, gyengéden kiemelte,
partnak meredélyén vágott, rejtett ösvényén,
lomb takarásban távozásukat a szem elvesztette.

Lassan csomagoltak a horgászok, nyári nap
szórta szét égető sugarát, sokan morgolódtak,
a parton találtak egy száradó meténgkoszorút,
azóta is kék meténg ad szint a kis-bóki partnak.