Karácsony...Karácsony...

Nekem valahogy inkább fájó emlékek jutnak eszembe eme szép ünnepről.

Ha visszaemlékszem életem első, -ésszel is felfogható- Karácsonyára, már is belesajdul a szívem. A naptár 1953 december 24.-ét mutatott. A Jézuska az akkori életszínvonalhoz képest gazdag ajándékkal kényeztetett el. Hozott nekem egy hócipőt (tudjátok olyat, amit egy másik cipőre lehetett húzni) és egy csodaszép porcelán fejű babát Rózsit. Én a nagy öröm mámorában és az újdonsült hócipőmben átestem a küszöbön, amitől szegény Rózsi baba porcelán feje ripityára tört. A szentestémnek persze lőttek...

Következő borzasztó karácsonyomat 1957.-ben éltem át. Volt egy kishúgom Ilike, akit a nagy tudású orvosok félrekezeltek. Szegénykémnek bélcsavarodása volt, de az orvosok vérhasra gyanakodtak. Fél évesen felköltözött az angyalkák közé a Mennybe.

A sok bánat elől egy Jászsági falucskába menekültünk Nagyszüleimhez. Nagyanyóm a fenyőfát a szoba mestergerendájára akasztotta fel, emlékszem...tátott szájjal csodáltam a karácsonyfát, ahogy ott lógott méltóságteljesen...nem volt azon se szaloncukor, se dísz...mégis gyönyörű volt, ahogy ott csüggött ég és föld között, 1959 szentestéjén.

Aztán 1960.-ban Budapestre költöztünk...a nagynénémékhez Csillaghegyre. Egy picurka szoba-konyhás lakásban nyomorogtunk heten. A mostoha körülmények ellenére a családunk hagyomány tisztelő volt. Azon a szentestén Édesanyámra esett a választás, hogy angyalka képében Ő vigye be a feldíszített kis fát az aprócska lakba. Szegénykém, miközben hosszú fehér hálóingben settenkedett be a karácsonyfával...megbotlott a küszöbön...és a fülem halltára súgta a nagynénémnek:- a fene egye meg Terikém! Majdnem elvágódtam. Akkor kezdtem gondolkozni, hogy akkor ki is hozza a karácsonyfát?

Mivel nem volt lakásunk, mindig költözködtünk. 1962 Karácsonyán éppen anyai nagyanyómnál laktunk Óbudán. A szoba-konyhás lakásban annyian éltünk, mint az oroszok. Nagyanyómat imádtam, Ő tette el a világ legfinomabb befőttjeit, nagyon jól főzött és neki voltak a legszebb karácsonyfa díszei, amit életemben láttam. A pici szobában a két ablak között lett feldíszítve a fenyőfa, szinte a szoba negyedét uralta. A szaloncukrot tilos volt leenni a fáról, de amikor le lett szedve, úgyis az aprónép kapta meg esténként.

Teltek múltak az évek, gyermekeim, majd unokáim születtek. Sok szép Karácsonyt éltünk át együtt, majd egy idő múlva elkezdtünk fogyni. Sok rokon, barát és ismerős költözött el végleg. Férjem Szülei, Édesapám és az Unokaöcsénk is elment. Újra belopakodott ünnepnapjainkba a bánat. Kis Családunk szétesett. A nagy fiamék húsz év után külön költöztek. Viki unokám az anyjával él, Levike pedig a fiammal. A kisebbik fiam évek óta tipródik egy "se veled, se nélküled" kapcsolatban. Balázska unokámat az óvoda nevelési tanácsadóhoz irányította agresszív viselkedése miatt. Viki unokám pszichológushoz jár. Levike több tárgyból rontott.
Évek hosszú során át Karácsony első napján mindig együtt ültük körbe az asztalt itt nálunk, Szüleimmel, Gyermekeimmel, Menyeinkkel és Unokáinkkal. Nem tudom milyen lesz az idei Karácsony. Mekkora fát vegyünk? Mi legyen az ünnepi menü? Mennyi szaloncukrot rakjak pluszban a fa alá?

Apropó szaloncukor... Édesapámat 2004 Karácsonyán láttam utoljára. Nagy beteg volt, mindkét lábát amputálták és egyik oldala le volt bénulva. Mély szegénységben tengődtek cigány feleségével. Apu kicsi koromban elhagyott, és soha nem keresett. 50 éves voltam, amikor kinyomoztam hol lakik. Amikor megtaláltuk már szörnyű állapotban volt. Mindent megbocsátottam neki és haláláig minden kívánságát lestem. Amikor azon a bizonyos Karácsonyon meglátogattam, benyúlt a jó kezével a párnája alá és azt suttogta: - Ezt neked tettem el! A kezembe nyomott egy szem szaloncukrot. Ez volt életem első és utolsó ajándéka Tőle...pár nap múlva 2005 január 4.-én meghalt.

Szóval nem tudom hogy milyen is lesz az idei Karácsony, de egy biztos, én itt leszek és pontosan úgy fogok készülődni, mint eddig mindig. Szívemben szeretettel várom a Szüleimet, Gyermekeimet, Unokáimat, reménykedve abban, hogy a dolgok egyszer majd csak jobbra fordulnak.

Én leszek a vár, ahová mindenki menekülhet, én leszek a kéz, ami letörli a könnyeket. Az idei Karácsonyon erős leszek, mert szükség van rám...sokkal jobban, mint eddig bármikor. Ámen...

Kedves Barátaim! Boldog Karácsonyt kívánok Nektek szívből...szeretettel:

Szepi