Kocsikerék sarat dagaszt,
bakon unott gazdag-paraszt,
gyía csattint ostorával,
nem törődik modorával.
Csibuk lóg ki a szájából,
nem szabadul magányából,
biztatás nem kell a két lónak,
sem mellettük ugráló csikónak.
Már kövesúton zörög a ráf,
két oldalon zöld a fűsáv,
hő - szól gazda a lovaknak,
fűbe így belekaphatnak.
Néha-néha fácán körrög,
ő meg egykedvűen dirmeg-dörmög,
felezett lett az út hazáig,
tanyájának kapujáig.
Távolban látszik az otthon,
asszonyának valamit mondjon,
igaz vett neki vásárfiát,
szentszobrot a Szűz Máriát.
Legyen áldás már e házon,
gyermek kacaj a családon,
lehet tán úgy kettő-három,
felnőve segítők a munkámon.
Tűzről pattant víg menyecske,
kendőt kapott szép fejecske,
sürgött-forgott oly boldogan,
míg bort töltött egy pohárban.
Apjuk fáradt, ám derékon kapta,
vágyón ölébe rántotta,
így lett a napnak boldog vége,
áldásos és csendes béke.
Sötét kárpiton csillagképek,
teliholdat lámpafénynek,
hű kiskutyája ébren figyel,
míg álmodnak ők, holnap reményeivel.
-írta-Varga István-Barcs-2020.03.13.