Büszkén állt nálunk az udvaron,
ágai az ég felé nyúltak,
mintha nem érhetné bántalom,
évei termékenyen múltak.

Gyönyörű diófa volt, sűrű
ágai közt madarak bújtak,
törzse mélyén kevés évgyűrű,
zöld levelei összesúgtak.

Hűs árnyékában lepihentünk,
fanyar illatától bódultan
azt hittük, örökké... tévedtünk.
Villám érte... augusztusban. 

De kibírta, erős volt, bátor,
tudta, a családhoz tartozott.
Ágaival lehajolt, párszor
sóhajtott, lágyan simogatott.

De a vihar kegyetlen, konok,
újra, másodszor is lecsapott...
körülöttünk ágak, gallyromok,
sírva néztük, lelke távozott... 

2017. július 31.

A kép az Internetről