Közel három hónapja nem láttam. Mielőtt elutaztam arra kértem a legjobb szomszédomat, legyen szives távollétemben etetni. Ne vaduljon el tőlem teljesen.
        Anno nem volt könnyű megbarátkoznunk egymással. Amolyan városban született utcai vegyes , uv-é cica, ahogyan unokám nevezte. Rendkívül félénk volt, az embert messzire elkerülte.
Idővel megkedveltük egymást. Ő is élte a maga szabad életét, meg én is. Csak annyi gondot adott nekem, hogy vegyek neki macskafinomságokat, meg jóféle házi tejet. Ezekből a jelekből tudta, hogy ennél a háznál számíthat a gazdára. Mindig kaphat valami finomságot.
         Azt mondják szakértők a kutya a gazdáját szereti, a cica meg a házat, ahol enni kap. Igaz lehet, mert a cicám nem kóricált el csak látótávra, enni mindig visszatért, pedig tudta, hogy a kosztot most nem a gazditól kapja. Meséli szomszédom, mindig tisztes távolból nézte, hogy élelmet kap lábosába, de enni csak akkor jött, ha ő már távozott.
         Amikor megjöttem, nem várt engem. Én azért hívogattam, nevén szólítva… És mintegy fél óra múlva előkerült valahonnan, és rögtön ki is mutatta örömét. Hozzám szaladt , fejecskéjét a lábamhoz dörgölgetve igyekezett kimutatni szeretetét… hogy még nem felejtett el. Rögtön megmutatta nekem, - még tudja - merre kell a spájzba menni!
         Pár nap múlva, akaratom ellenére, ahogyan a cicát kaptam – állatbaráti szeretetből – megérkezett az új kisállat egy kutyus személyében. No hiszen! Már másnap kiderült, ez a kutya nem lesz barátságba az én cicámmal. Cirmikém hacsak megközelítette a házat, kutyuka már zavarta is… minél messzebbre, annál jobb. Itt nem te leszel az úr!
        Cicusom két napig nem jött elő… aztán látom ám a tetőn át ablakomhoz jönni. Én, mint jó gazda kinyítottam az ablakot, cicámat beemeltem, és őkelme, usgyi be a spájzba! Gondoltam miután jól lakott, maradhat kicsit itt bent. De nem én döntöttem! Cicám hangos nyávogással és a spejzablak megközelítésével jelezte, hogy csak a koszt miatt van itt. Távozni akar, de azonnal.
        Engedte magát megfogni. Gondoltam kisegítem az ajtón keresztül úgy, hogy a kutyi ne tudja elkapni. Hát, nagyon rosszul gondoltam! Amint az ajtót kinyitottam, cicám rémületében olyant belém karmolt, hogy azt hittem rögtön ott ájulok el. A vérem kiserkent három karma nyomán! Miközben előkerítettem egy betadin kenőcsöt, fájdalmamban lepörgött előttem Magdi esete .
         Még Pesten ismertem őt, kutyáját hozta sétáltatni a parkba. Mivel kutyájától féltem, soha nem mentem ki a parkba, ha Magdi is ott volt. Kerítésen át beszélgettem vele. Egyszer látom, hogy sántikál. Mi történt? Kérdeztem. Elmesélte, hogy az állatorvosi rendelőben ahova kutyáját vitte, megkarmolta egy macska. Csúnya sebet ejtett rajta, és valamiért nehezen gyógyul a seb. Később már csak azt láttam, hogy Magdi tolószékben ül, a fél lábát le kellett vágni. Elmérgedt a macskakarmolási seb.
És most itt állok és kicsit félek. Elvitték a kutyust úgy, ahogyan hozták. Cicusom visszamerészkedett, hizeleg, mintha csak mondaná: Ne haragudj rám, de annyira megrémültem! A gondolattól, hogy talán többé, nem leszel a gazdám!
A seb majd begyógyul!
Megérkeztem, érted? Remélem, hogy idővel te is elfelejted azt a kis Karmolást...