A lét nem más, mint álom az anyagban,
méltóbb élethez fejemen kalap van,
lehet, szürke, barna, mindig őszinte,
a fejembe csapom erre az őszre,
akár nemezből, vagy szelíd nyúlszőrből,
véd az ármányos, fejfájós szelektől,
néha nem emlékszem apró dolgokra,
nem teper le a fárad agy pánikja,
büszkén viselem, bár csak szolga vagyok,
ragyogjanak a cilinderes nagyok,
sámlin ülve hámozok atommagot,
protont, elektront egy kosárba  rakok,
nem kedvel engem hűbéri láncolat
egy sem, befogadok koldus pókokat,
vak idősíkok játszadoznak bennem,
hangyaboly előtt emelem fövegem,   
köröttem kevereg a káosz, a rend,
rám szállt egy madár dermedten elmereng,
mikor már minden nap nem kért ajándék,
segít az akarat, egy kis jó szándék,
szomjas a karaván, kutya sem ugat,
nagy öröm nékem új, karimás kalap,
a merész keresztény vétkét meggyónja
nem kerülhet  lelke tüzes pokolra,
kezelem magam rímekkel, ritmussal,
a megértés, szeretet soha sem csal,
sebesen lepereg, foszlik az orsó,
lehet, e fejfedőm lesz az utolsó,
előttem fénylik a szép, pannon látkép,
itt lüktetek még, itt lesz a végjáték.

2019. 10. 28.