Dér csillog a kopasz fákon,
varjú károg minden ágon –
tipeg-topog egyik-másik,
mert a lábuk igen fázik.
Azt károgják, azt beszélik:
nem múlik az, ami késik –
itt van a tél a kert alatt,
napról napra egyre halad.
Hideget hoz, fehér havat,
befagyasztja a kis tavat.
Vargához röppen a cinke,
lesz csizmája, két picinyke.
Vakond pajtás földbe bújva
kis vackán a lóbőrt húzza.

Tél uszályán, angyal szárnyon
elindult már a Karácsony.
Szeretetmag a bögyében,
mind elszórja majd röptében.
Gyertyaillat leng körötte,
fenyőerdő zúg mögötte.
Várja már a sok kisgyerek,
csillagszemük égre mered.
Kalácsillat készülődik
kunyhóktól el messze földig.
Templomokban hívek ülnek,
reménységet szívek szülnek –
mindent betakar a béke,
talán sohase lesz vége!

2016. 11.24.  Csorba Tibor