Hófehér takaró borítja a fákat,
ünnepi áhítat járja át a tájat.
Békés este, a kis házak hallgatnak,
csak füstöt pipáló kémények dohognak.

Néma minden utca, tán kutya sem ugat,
de valaki egyedül, rója az utat.
Nem is hallik más, csak a hó csikorgása,
ahogy tapad kopott, elnyűtt csizmájára.

Kis ház ablakában egy gyermek nézeget,
meleg szobából csodál, fehér pelyheket.
Meglátja apókát, szalad az anyjához,
anya jön valaki, fázik ugye látod?

Anyja kimegy megnézi, de nem ismeri,
megsajnálja, a melegre tessékeli.
Gyere ülj le nálunk, hiszen karácsony van,
nem mászkálhatsz este ilyen magányosan.

Megeteti őt, kabátját varrogatja,
csizmáját kályhához száradni lerakja.
A gyermek csak nézi, nagy szemeket mereszt,
az apó nyelve lassan, halkan megered.

Beszél régmúltról, királyokról, harcokról,
szép tündérekről, és dühös sárkányokról.
Mesél sokat, kíváncsi szemekkel nézik,
hallgatják átélik, még mesélj, úgy kérik.

Sok a történet, végül fáradtak lesznek,
anyuka és gyermek már aludni térnek.
Apóka maradj csak, aludj ma itt nálunk,
holnap valamit, majd úgyis kitalálunk.

Reggel a szobában szép karácsonyfa áll,
alatta sok játék, és cukorkák a fán.
A gyermek érzi az ajándék mámorát,
bontogatja a sok csomagot, dobozkát.

Anyja szíve örül, hogy fiát így látja,
soha nem volt pénze még, ilyen szép fára.
Csak nézik nevetnek, örülnek gondtalan,
de nem lelik apókát, vajon merre van?

Ahol még este mesélve, békében ült,
a kicsi padra egy hófehér toll került.
Tudja már, ki volt kedves esti vendégük,
karácsony este angyal szállt le közéjük.