Karácsony?

Nekem valahogy inkább fájó emlékek jutnak eszembe eme szép ünnepről.

Ha visszaemlékszem életem első, -ésszel is felfogható- Karácsonyára, már is belesajdul a szívem. A naptár 1953. december 24.-ét mutatott. A Jézuska az akkori életszínvonalhoz képest gazdag ajándékkal kényeztetett el. Hozott nekem egy hócipőt (tudjátok olyat, amit egy másik cipőre lehetett húzni) és egy csodaszép porcelán fejű babát Rózsit. Én a nagy öröm mámorában és az újdonsült hócipőmben átestem a küszöbön, amitől szegény Rózsi baba porcelán feje ripityára tört. A szentestémnek persze lőttek, de hála Istennek a Baba-klinikán vett a Nagyim egy új fejecskét a Rózsinak.

Következő borzasztó karácsonyomat 1957.-ben éltem át. Volt egy kishúgom Ilike, akit a nagy tudású orvosok félrekezeltek. Szegénykémnek bélcsavarodása volt, de az orvosok vérhasra gyanakodtak. Fél évesen felköltözött az angyalkák közé a Mennybe.

A sok bánat elől egy Jászsági falucskába menekültünk Nagyszüleimhez. Nagyanyóm a fenyőfát a szoba mestergerendájára akasztotta fel, emlékszem, tátott szájjal csodáltam a karácsonyfát, ahogy ott lógott méltóságteljesen, nem volt azon se szaloncukor, se dísz...mégis gyönyörű volt, ahogy ott csüggött ég és föld között, 1959. szentestéjén.

Aztán 1960.-ban Budapestre költöztünk a Nagynénémékhez Csillaghegyre. Egy picurka szoba-konyhás lakásban nyomorogtunk heten. A mostoha körülmények ellenére a családunk hagyomány tisztelő  volt. Azon a szentestén Édesanyámra esett a választás, hogy angyalka képében Ő vigye be a feldíszített kis fát az aprócska lakba. Szegénykém, miközben hosszú fehér hálóingben settenkedett be a karácsonyfával, megbotlott a küszöbön...és a fülem halltára súgta a nagynénémnek:
- A fene egye meg Terikém! Majdnem elvágódtam.
Akkor kezdtem gondolkozni, hogy akkor ki is hozza a karácsonyfát?

Mivel nem volt lakásunk, mindig költözködtünk. 1962 Karácsonyán éppen anyai Nagyanyómnál laktunk Óbudán. A szoba-konyhás lakásban annyian éltünk, mint az oroszok. Nagyanyómat imádtam, Ő tette el a világ legfinomabb befőttjeit, nagyon jól főzött és neki voltak a legszebb karácsonyfa díszei, amit életemben láttam. A pici szobában a két ablak között lett feldíszítve a fenyőfa, szinte a szoba negyedét uralta. A szaloncukrot tilos volt leenni a fáról, de amikor le lett szedve, úgyis az aprónép kapta meg esténként.

Teltek múltak az évek, gyermekeim, majd unokáim születtek. Sok szép Karácsonyt éltünk át együtt, majd egy idő múlva elkezdtünk fogyni. Sok rokon, barát és ismerős költözött el végleg. Férjem Szülei, Édesapám és az Unokaöcsénk is elment. Újra belopakodott ünnepnapjainkba a bánat. Kis Családunk szétesett. A nagy fiamék húsz év után külön költöztek és elváltak. Viki unokám tavaly lediplomázott és Londonba költözött a párjával. Levike unokám visszament az Anyukájához. Ottó fiam is megtalálta a másik felét egy nagyon kedves Asszonykában. Most Ők is Angliában keresik a boldogulásukat. A kisebbik fiam évek óta tipródik egy "se veled, se nélküled" kapcsolatban, ahol egy éve újabb unokám született Bálintka. Balázska unokámról kiderült, hogy hiperaktív. Az iskola nevelésitanácsadóhoz irányította agresszív viselkedése miatt. Akire mindig számíthatok az Évi lányom, aki mióta világra jött…bearanyozza az életünket.
Évek hosszú során át Karácsony első napján mindig együtt ültük körbe az asztalt itt nálunk, Szüleimmel, Gyermekeimmel, Menyeinkkel és Unokáinkkal. Az idén jóval kevesebben leszünk, mert Ottó fiamék és Viki unokámék nem tudnak haza jönni Karácsonyra. Az ünnepek miatt a repülőjegy árak az egeket súrolják.
Nem tudom milyen lesz az idei Karácsony? Mekkora fát vegyünk? Mi legyen az ünnepi menü? Mennyi szaloncukrot rakjak pluszban a fa alá?

Apropó szaloncukor:
Édesapámat 2003 Karácsonyán láttam utoljára. Nagy beteg volt, mindkét lábát amputálták és egyik oldala le volt bénulva. Mély szegénységben tengődtek roma feleségével. Apu kicsi koromban elhagyott minket, és soha nem keresett. 50 éves voltam, amikor 2002. március 15-én hosszas nyomozás után ráleltünk. Amikor megtaláltuk már szörnyű állapotban volt. Mindent megbocsátottam neki és haláláig minden kívánságát lestem.
Amikor azon a bizonyos Karácsonyon meglátogattam, benyúlt a jó kezével a párnája alá és azt suttogta:
- Ezt neked tettem el!
A kezembe nyomott egy szem szaloncukrot. Ez volt életem első és utolsó ajándéka Tőle.
Pár nap múlva 2004. január 4.-én örökre itt hagyott.
A nevelő Apukám, aki mindig sokkal jobb volt hozzám, mint az Édesapám, november 30-án lesz egy éve, hogy meghalt. Így aztán azóta kétszeresen is fél árva lettem.

Szóval nem tudom, hogy milyen is lesz az idei Karácsony, de egy biztos, én itt leszek és pontosan úgy fogok készülődni, mint eddig mindig. Magamhoz ölelem hűséges Páromat. Szívemben szeretettel várom Édesanyámat, Gyermekeimet, Unokáimat, reménykedve abban, hogy a dolgok egyszer majd csak jobbra fordulnak.

Én leszek a vár, ahová mindenki menekülhet, én leszek a kéz, ami letörli a könnyeket. Az idei Karácsonyon erős leszek, mert szükség van rám sokkal jobban, mint eddig bármikor.

Kedves Barátaim! Boldog Karácsonyt kívánok Nektek is szívből, szeretettel: Szepi