Kalyibának ajtaját rég harapdálja a huzat,
ablaknak törött üvege fancsali képet mutat,
távolból aranysakál üvöltő hangját hallani,
lúdbőrözni kezd a testem, kezdek kicsit félni.

Körülnézek a lyukban, munkához kell látni,
hogy majd ezen éjszakámon, legyen hol hálni,
egy téglából falazott kemence ott áll a sarokba,
az alkony előtt rőzsét szedek viszem a karomba.

Tűzifáról hál Istennek nem kell gondoskodni,
rakásban áll a lak mellett, csak tűzre kell rakni,
majd ajtóra toltam a riklit, zárkóztam magányba,
kinn tomboló hóvihar, itt meleg lett a kalyibába.

Meséket szőtt az éjszaka álmaim ködös lapjaiba,
akkor tavasz volt, a lány kapaszkodott karomba,
 így sétáltunk erdő fái között, láttam a kis fenyőt,
látod milyen formás, érte jövünk karácsony előtt.

Kis csengettyű hangjára csodálkozva ébredtem,
ó, nagyon szép álmom volt, szememet dörzsöltem,
szobában állt a fenyőfa, amit álmomban láttam,
de csodásan feldíszítve karácsonyfa formájában.

Szobában volt ő is, mosolyogva ott ült az asztalnál,
ahol csészében gőzölgő tea, mézeskalács várt rám,
a kandalló üvegajtaján láttam a táncoló lángokat,
ablakon kitekintve láttam hóval takart fenyőágakat.

Én kedvesem kívánok neked gyönyörű karácsonyt,
de azt is köszönöm, amit kezed nekem ide varázsolt,
ám még köszönöm az emlékeket, amiket rám hagytál,
mikor fáradt voltam és szomorú mindig vigasztaltál.

Írta-Varga István-Barcs-2018. 12. 15.