Te és én, két külön világegyetem.
Megtettünk mindent, hogy a kettő egy legyen?
Nevettünk, bíztunk, dühöngtünk és sírtunk,
Szerelmes vagy vádló leveleket írtunk,
Százszor is feladtuk, s elkezdtük újra,
Mégsem jutottunk a határon túlra,
Amely világainkat elválasztja,
Ámbár képzeletünket elárasztja
Ezernyi ábránd csalóka mosolya,
A valóság eddig még nem vitt el oda.
Mit tegyek, mondd hát, hogy neked jobb legyen,
S túljussunk együtt a nehézség-hegyen,
Kinyissuk együtt a zárt kapukat,
Hogy kitárják lelkeink önmagukat?
Az életben nincsenek véletlenek,
Hogy találkoztunk, én köszönöm neked;
Tűz és víz, hegy és völgy ellentét marad,
De nélkülük a lét részekre szakad.
Tudom, hogy szeretlek, s csak ez a lényeg,
Különös világom fogadd el, kérlek.

2020.05.01.