- Béla, hogy kerültetek ide?- ugrott Majnihoz Vadász százados, és a kebelére is akarta szorítani, de mikor látta a bekötözött fejét, csak keményen kezet rázott vele. A legény elmondta az útjukat Kenyhecről egészen Osgyánig. A két tiszt összenézett. Talán mindkettőnek egyforma ötlete támadt.

-  Te Béla, szédülsz még az ütéstől? – kérdezte Vadász fiatalúr, és már elő is adta, hogy az éjszaka folyamán, a Losoncon tartózkodó osztrák egységeket kellene kikémlelni.  Erzsikével akarták küldeni az álcázás miatt, de gondot okozott, hogy Erzsike nem tudta jól játszani a néma drótostót feleséget. Tótul nem értett, és inkább egy szomorú a sorsába beletörődő lány volt, nem egy drótostót feleség. Hiába mutogatta neki Benyiczky őrnagy, hogyan kommunikálnak artikulálatlan hangon a némák (neki ez nagyon jól ment), de Erzsikéből ez csak szomorú mosolyt váltott ki. Béla elvállalta a feladatot, és még örült is, hogy közben a lány Osgyánban marad a két tiszt felügyelete alatt.

Mivel a Losonc környéki vidéket Majni nem ismerte, az őrnagy két huszárral küldte őket a kémlelésre. Az egyik huszár, Debrődi János Apátfalusi legény volt, és talán minden fűszálat ismert ezen a vidéken. Szüksége is volt rá, hiszen olyan köd ereszkedett a tájra, hogy az orra hegyéig sem látott az ember. Sőt, hogy Majniék dolga ne legyen olyan könnyű, még sűrűn hullani kezdett a késő márciusi, nehéz, nagy pelyhes hó. Hajnalhasadásra minden esetben vissza kellett érkezniük, hogy Benyiczky őrnagy előkészítse a támadást, ezért Ósgyántól egészen a  Pincz melletti Ipoly hídig vágtában hajtották a három kis huszárlovat. Ahogy a hídhoz értek, lassították az iramot. A lovaknak is pihenésre volt szükségük, és itt az ellenség közelsége miatt már nagyobb óvatossággal haladhattak csak tovább. Apátfalut inkább északnyugat felé kerülték, és az utat két ágon átfolyó Pilnai víz nevű patak parti fűzfabokrok takarásában megálltak

- No, pajtás, már csak te mehetsz tovább. Huszár egyenruhában könnyen lebuknánk az osztrákoknál.- mondta Majninak  Debrődi János huszár strázsamester, és elmagyarázta, hogyan juthat be a városba.

- Megyek én, strázsamester uram-, mondta Béla, - de ha lenne egy kis szilvórium, az nagyon jól jönne.-

A két huszár elmosolyodott a bajsza alatt. Kicsit szégyellték, hogy ez a civil bátrabb, mint ők, hiszen képes egyedül az ellenséges táborba menni. Most elégedettséggel adták Bélának a butykost- „Lámcsak, ő is fél” gondolattal. De mikor látták, hogy csak egy kis kortyot nyel az erős itókából, és inkább bőségesen bekeni vele a kezeit, sőt, még a ruhájára is fröccsent, Debrődi strázsamester kikelt magából:

- Héj, komám! Ez az itóka nem mosakodásra való!-

Mikor Béla elmagyarázta, hogy azért akar bűzleni a pálinkától, mert ha kémlelés közben egy osztrák patrul kezeibe kerül, el tudja játszani az éjszakában bolyongó részeg drótostótot, a huszárok összenéztek.

- Nem ejtettek téged a fejedre, komám. –hahotázott a strázsamester, és az egész kulacsot a legénynél hagyta.

- Majd visszaadod, ha vége lesz ennek a komédiának- mondta nevetve.

Béla el is tűnt a nagy ködben, és sűrű hóesésben. Nem nagyon rejtőzködött, hiszen a kutyák úgyis meghallották lépteit, és hangos ugatással kisérték. Dülöngélve, részeg gagyogással, tót szavakat dunnyogva, vagy káromkodva imbolygott, minden pillanatban arra várva, hogy az osztrák katonák útját állják. De bizony, semmi nem történt.  Mivel nagy köd volt, amit még sűrű márciusi hóesés is tetézett, meg már késő este volt, még katonai patrul sem járta az utcákat. Látta ugyan az udvarokban égő őrtüzeket, de csak alig egy két katona lézengett körülöttük. Almássy ezredes teljes biztonságba érezhette magát, mert még őrszemeket is csak a Tugár patak jobb partjára állíttatott, a hat ágyúja őrzésére. Ahogy Majni megfigyelte, az ágyúk is Jelsőc felé voltak letalpalva, és nem Apátfalu felé.  Már a patak hídjához közeledett, mikor egy hórihorgas osztrák katona „Halt!” parancsszóval megállította, de a másik csak lekicsinylően mondott valamit, és tovább engedte.  Béla ,  ezen felbátorodva  még a hídon is átment, és az egyik tábortűznél melegedő csoporthoz szédelgett, kicsit talán túl is játsszva a részegséget. Szerencsére csak durván elkergették.  Nem volt ő vakmerő, ezért most már inkább visszafelé botorkált, de még azt megfigyelte, hogy a Főtér egyik úri házának kapujában két dragonyos áll. Biztosan ott alszik az osztrák parancsnok, gondolta.  A Pilnai víz partján rejtőzködő huszárok észre sem vették, hogyan tért vissza. Ők az Apátfalusi úton várták, Majni meg óvatosságból a Pilnai vízet átgázolva a hátuk mögött bukkant elő.

- Strázsamester úr, visszahoztam a kulacsot.- szólalt meg a sötétből, mire ezek hirtelen a kardjuk után nyúltak.  Mikor látták, hogy Majni tért vissza, és még őket is lóvá tette, Debrődi strázsamester csak annyit mondott: - Most már a tied, kiérdemelted.-

Éjfél felé járt az idő, ezért először lassú ügetéssel igyekeztek minél távolabb kerülni Losonctól, de az Ipoly híd túloldalán már ismét vágtára fogták a lovakat, hogy jelentést tegyenek Benyiczki ezredesnek.

Folyt.köv.