Erzsikének most főhetett a feje. Nem is tudta, kit sirasson, kit sajnáljon, kit várjon haza. Varga Gyurka volt a szíve szerelme, de mégis Hubai Józsi volt a jegyese. Talán mégis őt illene haza várni. Igen ám, ezt az esze tudta is, de a szíve egészen mást mondott, annak pedig nem parancsolhatott senki. Így Kocsos Erzsike az eszével Hubai Józsit siratta, a szívével pedig Varga Gyurkát.

De ki siratta a szegény Majni Bélát? Ő mint árva gyerek, lelenc gyerek került a faluba. Nem  ismerte sem anyját, sem apját. Rajman kocsmárosné vette ki a lelencből talán mikor Béla tíz éves volt, hogy legyen ki a földeken dolgozni, ameddig ő a söntés dolgait intézi. A söntésben pedig mindég volt munka, hiszen szomjas torok akadt elég. Ezért szegény Béla talán két felnőtt férfi helyett is dolgozott. Igaz, hogy a kocsmárosné, az özvegy Rajmanné nem ütötte-verte, és enni is kapott eleget, csak szeretetet, azt nem kapott. Az istállóban, a tehenek mellett nőtt fel, és egyetlen jó barátja az istálló gerendájára felakasztott függő ágy volt, ahol legalább pár órát tudott pihenni, mikor késő este, a sok munka elvégzése után lefeküdt, hogy bódult, fáradt álmatlan álomba merüljön. Így cseperedett legényemberré. Nem igaz, hogy nem voltak álmai. Ő is álmodott. Álmodott szép új ruháról, meg csizmáról, hiszen neki csak kopott foltos rongyos ruhái voltak, és egy maga készítette bocskora, amit egy elnyűtt csizmából készített, amit Varga Gyurka – talán az egyetlen jóakarója hozott neki . Álmodott barna hajú széplányról is meg kicsi kunyhóról, és családról. Neki ebből semmi sem jutott. Nem ismerte anyját, apját, azt sem tudta, honnan került a lelencbe. A munkáját becsülettel ellátta, és mikor legény korú lett az özvegy Rajmanné volt olyan tisztességes, hogy minden szombaton adott neki egy kis apró pénzt, hogy mégsem legyen annyira ágról szakadt a többi legények között. A többi legények, de melyikek? A módosabbakhoz nem is ment, és még a szegények is kerülték. Igaz, hogy a Varga Gyurkával, az öreg csizmadia fiával néha eldiskuráltak egy- egy pohár savanyú vinkó mellett a kocsmába, de a Gyurkát gyakran hívatta Teleki Ferenc fiatalúr, ha Kenyhecen tartózkodott, meg a Gyurka nagyon hamar mátkára talált, és inkább vele töltötte idejét, mint a szegény lelenc Majnival, akit, senki sem tudta miért, talán mogorva tekintetéjér, betyárnak is mondtak, pedig soha senkit nem bántott. Ő is szívesen táncolt volna a falusi bálba, de csak kosarat kapott. Ezért, mikor Varga Gyurka a minap elszólta magát a verbuválásról, szívfájdalom nélkül vele indult Kassára.

Erzsike lehajtott, könnyes szemmel gondolkodott. Mit csináljon most, hogyan mondja el a szüleinek, és még a Józsi szüleinek is, hogy vőlegénye miatta verbuváltatja magát bakának.

Inkább visszament a házba, és a szüleinek csak annyit mondott, hogy ma már a Joska biztosan nem jön. Aludni tért, de bizony nem jött álom a szemére.

Szombat hajnal volt, mikor Varga Gyurka, és Majni Béla Kassára érkeztek. Persze, úgy tettek, mintha vásárosokkal jönnének, hiszen nyáron mindég volt Kassán zöldség vásár, még ilyen mozgalmas időkben is.

A vásári bormérőbe tértek, és ott már nem volt nehéz tájékozódni, hol is lesz a verbuválás.

Egy tagbaszakadt mészároslegény féle, németes magyarsággal nagy hangon gúnyosan megjegyezte:

- A koszos magyar, verbuvalnyi a Mihalkapolna előtt. Olyan girhesek, hogy akar tiz bakat is leutok bardommal.- hetvenkedett , de mikor látta, hogy legalább egy tucat markos magyar legény feléje indul, jobbnak látta hamarjában felhörpinteni borát. és eltűnni a tömegben.

Gyurkáék, mivel megtudták hol lesz a verbuválás, indulni akartak, mikor belépett az ajtón Hubai Józsi. Először csak keményen a legények útját álltak karba tett kezekkel. Sem Gyurka, sem Béla nem tudta, mire vélje ezt, ezért megszólalni sem tudtak. A csendet Hubai Jóska szakította meg.

- Látod Gyurka, én sem vagyok hitványabb legény, mind te. Tudom, hogy Erzsike téged szeret, és ezért meg akartam veled verekedni. De ő azt akarta, hogy azzal mutassam meg legénykedésemet, hogy én is eljárom a verbunkot. Hát itt vagyok!-

Gyurka először szintén komor és harcias lett, de azután meg is ijedt::”Mi lesz Erzsikével, ha mindketten elesnek a harctéren…?”

Próbálta lebeszélni Hubai Józskát, de ő ezt meg sem hallotta.

Így együtt mentek a Mihály kápolna előtti térre, jót ittak a felkínált butykosból, és keményen, legényesen, duhajul eljárták a verbunkot. A 20. honvédzászlóalj katonái lettek.

 Folyt. köv.