Két lélek lakik bennem,
velük kell együtt lennem.

Két ember él bennem,
feketén, fehéren.
Küzdenek egymással
s megölik reményem.

Az egyik tiszta szívvel,
őszinte hévvel ég,
a másik rettegéssel
várja, hogy jő a vég.

Az egyik szeretetet és
boldogságot ad,
a másik mindent elvesz
és mindent letagad.

Az egyik óvja lelkét,
mely tiszta mint a hó,
a másik meg eladja
s így rikkant, hóhahó.

Az egyik nyílt sisakkal
kijátssza lapjait,
a másik gyáván félve
számolja napjait.

Az egyik én vagyok tán?
A szép, a tiszta, jó?
a másik ki bennem van,
Ő pokolravaló?

Így vívódom magamban,
átkozva sorsomat,
S kérdem a Teremtőt:
Még mit vesz el? És mit ad?

Két ember él itt bennem,
feketén, fehéren.
Küzdenek egymással...
megölik reményem.

E két lélek nekem már lételem,
így tengetem szürke életem.