Ne nézz szemembe, ha könnyezni látod,
Ne nézd arcomat, ha halvány szegény,
Ülj csak le mellém bársonybőr székemre,
S hallgasd a szívem bús énekét.

Hallgasd könnyeim halk csobbanását,
Miként ölembe hullnak gyöngycseppjei,
Hallgasd szívemnek halk dobbanását,
Miként a fájdalom éle azt kihegyezi.

Hallgasd e csendben lelkemet szólni,
S fogd szorosan meg néha kezem,
Ne engedj félni, de engedj remélni,
Adj még időt, én Istenem.

Legyen még pillanat, sok boldog órám,
Mit jutalmul adhatsz te még nekem,
S megköszönvén, hálám jeléül,
Földre borulván térdepelek.

Lehajtom fejem, s némán beszélek,
Hallod te minden gondolatom,
S látod, ha bánom, mennyire szánom,
Mit vétettem annyiszor teellened.

Oldozz fel bűnömből, ez minden vágyam,
Óhajtom én, mint falat kenyeret,
Adj nekem ennem, adj nekem innom,
Mert éhes a lélek és szomjas a szív.

S végül, ha marad pár boldog évem,
Olyan lesz az, mint újjászületés,
Hisz te adtad éltem, s te veszed végleg,
De általad hagyok e világnak emlékezést.

Budapest, 2023. december 9.