Neked szól fájdalmas dalom,
én angyalom,
ó, drága gitárom, melyen sírva peng a húr,
és hull a könny, mint a zápor.
Szívem érted fáj,
szívet tépő fájdalomtól reszkető lelkem
fel-felzokog a magány fekete pamlagán,
az éjszaka közepén, oly egyedül, árván.
Szól a gitár, sír a dallam,
s én lehunyt szemmel,
könnyektől ázó arccal
imára kulcsolom kezem.
Ó, Egek ura, ki látod mindennapjaink szenvedő óráit,
kanosszánk végtelenbe vesző útjait.
Ki tudja, mit hoz a holnap,
lesz-e időnk,
lesz-e elég időnk,
együtt, egymásnak,
és nem az enyészetnek élni,
nem csak révedten a semmibe nézni,
kilátástalan sorsunkból kiutat remélni.
Mert remélni kell,
hogy lesz szebb,
lesz jobb,
jut még öröm,
jut még boldogság
megfáradt testünknek,
őszülő fejünknek, és élhetünk még békés nyugalomban,
hol vágyaink teljesülhetnek.
Még nem adhatjuk fel,
mert szeretni kell,
ez lételem,
enélkül élni nem lehet,
meghal a szív,
megdermed a lélek, elszáll a remény,
nincs tovább élet!
Adj hát jó Uram jelet,
hogy győz a fény és eltűnik a sötét,
miénk a hit,
a remény és a szeretet,
s áldunk,
hogy szívünk a boldogságot elnyerte.
Köszönjük, Istenem!

2023. július 14.