Nézem a gabonát, alacsony a szára,
Nem ismerek én a régi határra,
Mikor sárgán ringott a búzatenger,
Pipacs, búzavirág, margaréta, szarkaláb mellette,
Sárguló magyar búzatenger szívet melengette.
Édesapám vágta elöl a rendet,
Öröm volt a munka a marokszedőnek.
Búza s a többi gabona kévét kötőjének,
Fárasztó munkát mégis boldogan végeztek.
Nagy porfelhőt szitált a cséplőgép,
Napnyugtát az emberek fáradtan dicsérték.
Volt becsülete a hófehér kenyérnek,
Amit a friss búzalisztből édesanyák sütöttek.
Haj, gondolataim, de messze szálltak!
Eljárt az idő, s becsülete a nehéz munkának.
Fenn a légben gyomirtó repülők szállnak,
Csak híre van a búza virágának.
Szomorúan bólogat a búza kalásza,
Kevés a gabonaszem, kicsi a hozománya.
Én szeretettel, tisztelettel gondolok az édesapámra,
Becsültük a munkáját az első kaszásnak.
Tudta ő, mikor, s mit kell elvetni,
Mikor kell a gabonát a magtárakban gyűjteni.
Nézem a határt, síkságot, dombokat,
Gondolatom a régmúltban kutat.
Gépekkel könnyebb a munka dandárja,
De a régmúlt búzatáblát mindenki csodálta.
Szorgos munka folyt ilyenkor az egész határban,
S nem autók özöne az utakon hegyén - hátán…
Egymás életét megszomorítván.
Mosonmagyaróvár, 2023. június 26.
