Figyelem az új világot,
hol van megszokott rendje,
mindenki csak panaszkodik,
beteg, vagy nincs pénze.

Fegyver dörög, hullik a fiatal,
fenyeget a jövő halálosan,
tanácstalan tekintenek az égre,
öregek elhagyatva, magányosan.

Ebben a nagybeteg korban,
hogy lesz, miben bízhatunk?
A történelem fehér lapjaira
utódainknak, mit is írhatunk?

Az igazságot vajon tudni fogják,
vagy megszépíti az emlékezet,
száz év múlva, ha majd tanítják,
hogy látják a most történteket?

Nem szeretem az új világot,
eltűnt belőle az emberség,
maradt a panasz, az aggódás,
a félelem és betegség.

Belefáradt rég mindenki,
húzzák sorsuk ólomsúlyát,
kimondani oly nehéz lett
szívüknek rejtőző búját.

Mégis bízom a jövőben,
leszülető új lelkekben,
a mindent megváltoztató,
tiszta lelkű gyermekekben.

Ők a remény, a szabadság,
a legyőzhetetlen szeretet,
bennük van minden boldogság,
ha fogom az apró kezeket.