Jöjjetek sötét, decemberi éjszakák
át néptelen tereken és utcákon,
egy-egy ablakban imbolygó fény, félénk láng
pislogja közeleg már a karácsony.

Ilyenkor vénen újra kisgyerek vagyok,
csomagomat várom és az üdvömet,
már belém fészkelték maguk a csillagok,
körém rakom, mit az év összeszedett.

A szél fagyból melódiát édes-búsan
sző, dúdolgatom magamban dalomat,
amit egykoron én oly hangosan fújtam,
megfakultak mind a reménysugarak.

A Hazám most újra kifosztott, és szegény,
rongyain nincs szűz-fehéren hólepel,
vigasztalgat pár vers és csintalan regény,
a történtekért most senki sem  felel.

A szobámon egy angyal száll csendesen át,
kinn halk hegedűjén játszik az Isten,
puha ágyat vetnek nekem az éjszakák,
álmokkal fizetek, mert másom nincsen.

2017, 11. 3o.