Kint kopog az őszi eső, áztatja a tájat a viharos, ősi erő!
Ez ad új reményt a természetnek,
az eső az éltető erő!
Szobámban templomi csend honol,
kezemet imára kulcsolom,
s halkan Istenhez fohászkodom!
A templomi csendben hallom
egy orgona szívbemarkoló,
mégis oly csodálatos hangját,
ahogy felzengenek egymás után
a sípok,
a könnyem lassan elered,
én sírok!
Könnyeim árja keblemre hull,
s szívemben oly sok szép emlék
feltódul.
Az orgona hangja zúgva a légben
tovaszáll,
s az én imámmal Isten elé áll!
Imádkozom a családomért,
a szeretteimért,
s azokért, kik oly kedvesek szívemnek,
és imádkozom az egész világért,
hogy az itt élő embereknek szebb,
boldogabb jövőjük legyen!
A vihart felváltotta az áztató eső,
monoton hangja lassan elaltatja
lelkemet,
az éjszaka sötétje féltőn betakarja
testemet!
Jó éjt kíván a sötétség nekem,
egy halk sóhaj hagyja el testem,
hozzám bújnak az árnyak,
remélem, rám még szép napok várnak!

TM