Szombat kora délután volt. Kissé borongós őszi nap. Délelőtt kicsit esett az eső, de mostanra kellemes idő lett.

   A szél a falevelekkel játszott, bár a levelek kérték, hogy csak óvatosan sétáljon közöttük, és ne szaladgáljon olyan gyorsan, hiszen leesnek a földre. Vidám hancúrozás kezdődött a fa ágai között, amikor gyerekkacajra lett figyelmes. Elköszönt a fa színes leveleitől, és elsuhant a hang irányába. A játszótér közelében fedezte fel a hanghoz tartozó kicsi emberkéket. Egy kislány és egy kisfiú, nagymamájukkal a parkban sétáltak. Gumicsizmájukban az összegyűlt tócsákban pacskoltak. Vízhatlan ruhájuk láthatóan megvédte őket a nedvességtől, mindig a legnagyobb tócsát keresték. Milyen vidámak, simogatta meg a kislány arcát, aki nevetve szaladt a kisfiú után, és közölte vele, hogy a szél is itt van játszani. A nagymama mosolyogva mondta nekik, hogy kérjék meg bátran szélúrfit, hogy játsszon velük. Ha megrázza a fák levelein összegyűlt esővizet, nagyon jól lehet szórakozni. A gyerekek hangosan kérlelni kezdték, hogy kicsit fújja meg a leveleket, neki is tetszeni fog. Mosolyogva hallgatta a kérést, és a gyerekek után suhant. Egy hatalmas fa lombkoronája mögött vett egy nagy levegőt, és óvatosan kifújta. Erre aztán lett csak hangos kacagás, visítozás. A kislány az arcát a lehulló cseppek alá tartotta, izgatottan figyelte, ahogy legördül a víz a kabátjára, kidugta kis nyelvét, pár cseppet megízlelt. A kisfiú szaladt a széllel, ő is rázta az ágakat, nyújtózkodott, hogy elérje, és várta a nyakába pottyanó vízcseppeket. Ez aztán az igazi móka, derült jókedvre a szél! A gyerekek egy kis idő múlva megunták ezt a játékot, és otthagyták a fák között. A játszótér csúszdájához vették az útirányt, látták csupa víz, vajon milyen lehet lecsúszni rajta? Rögtön fel is másztak, a kislány ment elsőnek, és bizony nagyon hamar földet ért, háton fekve, mert a víztől nagyon csúszós volt. A kacagás most lett még csak hangos, ez új élmény volt, és többször meg kellett ismételni. A szél is velük tartott, és a kisfiút támogatta, amikor a lába lecsúszott a drótkötélről. Kacagott a fiú, sóhajtott megkönnyebbülten a szél, hogy sikerült fent maradnia. Újabb lecsúszás, ugrálás, vidámság, boldogság.

   Aztán a semmiből egy erősebb fuvallatot éreztek. A nagymama jelezte, hogy a szélúrfinak haza kell most már mennie, ideje elbúcsúzni kis játszótársuktól. Vidáman búcsút intettek, a kicsi szél szelíden megsimogatta a nagyi arcát, a kislány hajtincsét megborzolta, a fiú nyakát megcirógatta. Szó nélkül simult anyja ölébe, és a park fái között hazasuhantak.