Lassan elmúlik a nyár,
sárguló falevelek ölelkezve libbennek le 
a fák ágairól,
hisz nagy a szárazság már.
Már hűvösebbek a hajnalok,
éjjel ragyognak felettünk a csillagok,
de még oly finom melegen simogatja
arcunkat a déli napsugár,
és ránk még száz és száz csoda vár!
Még jön az indián nyár,
mely szívünkből oly sok
gyönyörű érzést kivált.
Szeretnünk kell,
hát ne felejts el.
A tüzet táplálni kell,
legyen nyár, ősz vagy tél,
hallgass a szívedre,
még oly sok szépet remél!
Maradj örökre szerelmes ifjú,
a kor nem számít,
ha a szív hív!
Hullhat a falevél,
sárga, barna színpompában
avart varázsolva szőnyegként a tájra,
ha dobban a szív, szerelemre hív,
hát ne habozz, menj,
mert több alkalmad nem biztos, hogy lesz.
Már itt suhan a fák ölén az őszi szél,
és rólad suttogva mesél,
fogod lágyan a kezem,
és te suttogod,
hogy soha nem engeded el.
Maradj örökre velem, kedvesem!

2024. szeptember 7.