Szonett formában
 

Tikkasztó hőségben, forró aszályban
is szivacs maradok, melyet víz nem ér,
távoli páráktól zúg bennem a vér,
az élettől magam rég átitattam,

hol csak hallgatag homoksivatag van,
hűs zuhatag-lelkem még mindig remél,
pórus-palotámban kóborol a szél,
a szomjat olthatom szelíden, halkan,

hogy simuljanak az arcokon ráncok,
égető hiányba pótlást csobogok,
új erő feszítsen sejteket, szívet,    

ha kiszikkad testemben a véredény,
az öröklött forrás akkor is enyém,
madár reptében a rebbenés leszek.

2o22. o6. o2.