Búcsúzom most tőled, izzasztó forróság,
önfeledt, szertelen, bohém boldogság,
szüntelen kedves gondolatok járnak át,
imádtam a nyárnak minden hajnalát.

Szívem még érzi virágoknak illatát,
lelkem még hallja a madarak dalát,
emlékeit őrzőm örökké a nyárnak,
Ó ne sírj kedves annyit, vissza várlak!

Hiába szór elém tömérdek aranyat,
színpompás világba szőné szavamat,
őszi szellő sem tudna úgy simogatni,
mint ahogy te tudsz engem melengetni.

Nem csábíthat el se gyémánt hófehér táj
eltakar egy időre, tudom ez fáj!
Télnek derekán is hűségesen várlak,
ezt neked tudnod kell, hiszen imádlak!