Kedves Google, kedves Facebook!
Igen tisztelt Nagy Testvérek!
Köszönet a lehetőségért, hogy mint nyughatatlan, gondolkodó ember, általatok tömérdek információhoz jutok, azokat kedvem szerint kezelhetem - lementhetem, elküldhetem ismerőseimnek őket!
Igazán megható, hogy egy ilyen kis porszem - az orbánista Magyarország szóra sem érdemes figurája - számotokra egyáltalán létezhet és elektronikus adatbázisotokat a rendelkezésemre bocsátjátok!
Ki sem lehet fejezni azt a hálát, amit azért érzek, mert nem kell mély magányban töltenem az időmet munka közben (biztos mosolyogtok rajtam, de az az igazság, hogy én a gondolkodásomból élek meg úgy-ahogy, persze ti jobban tudjátok, hogy még meddig) és sok-sok kedves ismerőssel, volt munkatárssal, régi iskolai társakkal, családtagokkal tudom tartani a kapcsolatot akár online is. Hála érte.
Amit nehezményezek, de hát mi gondotok egy ilyen kis adat- fogyasztóval, hogy korlátozott eszköztárat tudok csak használni a véleményem igazolására, a félreértések elkerülésére, a nem várt megbélyegzettség elleni cselekvésre. Elég csak egy nem polkorrekt szó, kifejezés használata és perceken belül ellenérzést váltok ki azokból, akikkel előtte hónapokon át olyan jókat smile-koltunk, like-oltunk, ...tunk. Aztán már nincs az a lóvakaró, ami a stigmát le tudná dörzsölni.
Leginkább még is az gondolkodtat el és esik rosszul, amit az utóbbi egy hónapban műveltek velem. Mintha büntetésben lennék, de nem tudom, hogy milyen írott, vagy íratlan szabály ellen vétkeztem. A Google Nagy Testvér azt játssza velem, hogy bizonyos kereséseknél, vagy a levelezés során fittyet hány a jogaimra, kiléptet az aktuális ténykedésből és egy kéretlen honlapot nyit meg nekem, ami mindig más, de mindig érdektelen a számomra, sőt időnként gusztustalan, felkavaró, stb.
Olyankor nem adom jelét a belső érzésemnek - nem káromkodom, nem rúgok bele a gépbe, mert értelmes ember vagyok (szerintem ez lehet a legfőbb baj velem) és csak jelzem: látom, figyelsz Nagy Testvér, semmi gond, majd kezdem elölről.
Aztán újra és újra megkapom a maflást, de amilyen váratlanul jöttek a pofonok, úgy abba is maradnak. Már-már elfelejtem a dolgot, önfeledten dolgozom, szorgoskodok a klaviatúrán, amikor ismét játszani kezd velem az elektronikus istenség.
Na jó, hát az igaz, hogy én általában nem süteményes tálakról készült fényképeket, nem természetfotókat, szaftos vicceket osztok meg másokkal, illetve nem ilyenekre keresek rá. Csak arra várnék magyarázatot, hogyha tabunak tekinthető témakörök egyébként elérhetők az adattárban, akkor kinek fáj az, hogy én speciel tényleg el is akarom érni, sőt általában el is érem őket?
Mi az a gondolkodási összetettség, ami fölött valaki gyanús lesz valamilyen szempontból? Mert látom én, hogy a megszokott értelemben a közre rossz hatással lévő személyek, gondolatok minden retorzió nélkül teret, felületet kapnak csúfságaik terjesztéséhez, de amihez szükség van egy kis logikai képességre, ami magyarázatot adna sok érthetetlen történésre a múltból, a jelenleg ismert közszereplők csalafintaságaira, azok megértésére kifejtett erőfeszítéseim ellenszenvet váltanak ki Őfelségéből.
A fene sem érti.
Hol és hogyan kell a mea culpa-t elvégeznem, hogy tisztára mossam magam a Nagy Szolgáltató előtt? Nem kaphatnék egy listát, ami eligazítana: ezt és ezt a szót, témakört kerüljem a kereséseim során és akkor megsimogatja a zombi buksimat a népek új Nagy Tanítója?
Egy bűneit szüntelenül szánó-bánó internet-használó a renitens, 1000 év óta Európával összeférhetetlen, szanaszét tépkedett kis Magyarország korábban mit sem sejtő pondrója....
Google Atyám, Szent Facebook - jöjjön el a ti országotok, legyen meg a ti akaratotok.
Á, nem!!!!!!!!!!