Itt leltem már honomra a tavak mentén,
most elérkezett a telünknek ideje,
nyugalmamat másutt hasztalan keresném,
reményemmel együtt itt lesz eltemetve.
És ideje van fagynak, hóesésének,
jégkását kever a mólóköz, at öböl.
a napfelkelték is egyre inkább késnek,
a reggel az éjtől fagyhalált örököl.
Szívalakra szaggatott, hallgatag hazám,
a megoldásokat naponta keresnem,
hogy jussak új öltönyre népem tavaszán,
edzem izmom, agyam, fejsze, toll kezemben.
Arcomat a szélben vízszintes hó falak
tépik, besétálnak nyitott ketrecembe,
szelídnek, vadnak kinn nincs fű, nem jut falat,
megtűrve didergünk Édenből kivetve.
Odafenn rémüldöző csillagcsődület,
az égi csenden át morzéznak vadludak,
ürülnek a hordók, hol van már a szüret,
fürkészem is a messzi, mennyei utat.
Most van ideje a télnek, szélnek, fagynak,
itt leltem honomra, nincs bennem félelem,
ha torzsra-tört nádasok élni akarnak,
emlék nyaramba őket visszaültetem.
2015. december 15.