A fürge Idő, mint az árnyék –
mikor hátamat süti a Nap -
bármily erős bennem a szándék,
elérni vetült önfoltomat:
amint sietnék, ő tovább lép.

A gáncsos Idő, mint egy rémkép,
ha behúznak szűk sikátorok -
minden énképem a szerénység.
Súgom felé: legyünk barátok!
Elém áll, s váratja az éjfélt.

A gazdag idő, mint a bankár –
ha esedezve elé állok:
húrtalan kezemben a lant már,
és rá való pénzt nem találok -
elnyeli lantom a kamatvár.

Rosszvérű Idő, rongy kurtizán,
mikor a kék madárra vágyok –
s szívemből lángol, mit úgy kíván –
pénzért méri a boldogságot –
elillan, s marad a rút hiány.

A hazug idő, a bértanú –
még fiatal vagy – így hiteget.
Ó, te szirénesen szép szavú –
hisz emlékeim már hidegek –
jövőt mutatsz, s kísért a múlt.

Hullámzó Idő, Tér boája –
sziszegj csak rá a végtelenre!
Szinuszodat űrszél dobálja –
éjből siklasz át fényterembe:
a semmiből kvantumos bálba.

2016.02.23.  Csorba Tibor