Esernyődnek kupolája
fedi el az arcodat,
körötted az eső cseppek
egyre vadabbul kopognak.
Közben egy dalt dudorászol
csendben halkan magadnak,
talán kedves el sem hiszed
hogy hallom én is hangodat.
Gondolataid messze szálltak
mióta ülhetsz itt a kőlapon,
nap nem süti lassan lehűl
eső permet csorog formás lábaidon.
Kitartóan várakoztál sokat
ázott idő végtelen sodrában,
hallgattam a barátokra
vásott kocsmák odvában.
De már későn jutott eszembe
hogy engem most hol várnak,
akkor mikor oda értem
ujjaim csak piros rózsát találtak,