Lépkedek bársony földeden,
vízmosta, titkos út vezet hozzád,
lelkem otthont ad lelkednek,
ha dúdolnék, meghallanád.
Játszik velem a fény, csalogat,
reményzöld vonz, vezet tovább,
szívemben őrzöm hangodat,
s te vársz rám,
mint vőlegény menyasszonyát.
A fény ölén kibontom szárnyamat,
kézen fogsz, suhanok veled tovább,
itt hagyjuk a földet, árnyakat,
de szívünk őrzi a völgyet,
a fákat, az ölelő zöldeket,
aranyszínű fényeket,
ezt a rejtőzködő,
gyönyörű vízmosást.
Versemet Tarcsay Béla festőművész azonos című festménye ihlette.
Kép - Tarcsay Béla: Horhos (Pasztell , papír 30 x 20 cm)
TM
