Először csak kővel játszott:
pattintotta, csiszolta –
de agyában régen kész volt,
s gyilkolt is a kőbalta.

Azóta már kő kövön nincs:
ej, mi a kő tyúkanyó!
Ezer éve folyik a lincs –
mind meghalunk, úgy a jó…

Szívós ágból ívet hajtott,
s ajzott ideg rezgett, sírt:
feltalált egy néma lantot,
ami csendben embert írt.

Bércek ércét olvasztotta –
vérnek érrel kardja ölt,
háborúhoz járt a kotta,
s gyászdalt sírt az anyaföld.

Vegykonyhában porba szórta
ölni vágyó álmait –
tűzzel játszik már azóta,
s elégett az árva hit.

Hasadt elmén atom hasad,
minden egész eltörik –
hullaszagúak a szavak
és az Isten megszökik.

2018.09.16.  Csorba Tibor